Adatkezelési tájékoztató

1. Az adatkezelési tájékoztató célja

Bartus-Domahidy Ágnes mint adatkezelő (a továbbiakban: adatkezelő; grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtója) kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak. Az adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a www.iraselemzo.hu/adatkezelesi-tajekoztato/ címen. Az adatkezelő fenntartja magának a jogot, hogy a jelen tájékoztatót egyoldalú döntésével bármikor módosítsa. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét. A felhasználó a honlap bármely tartalmának vagy tartalmi elemének lekérésével, betöltésével elfogadja a jelen tájékoztató mindenkor hatályos rendelkezéseit, ezen túlmenően az egyes felhasználók beleegyezésének kikérésére nincs szükség.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményhez kapcsolódóan, kérem, írja meg nekem, és megválaszolom kérdését. Az adatkezelő elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Az adatkezelő a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. Az adatkezelő az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

2. Az adatkezelő adatai

Az Impresszum oldalon látható elérhetőségeken léphet kapcsolatba az adatkezelővel.

2.1. Adatvédelmi tisztviselő

Adatkezelő nem végez olyan tevékenységet, mely indokolttá tenné adatvédelmi tisztviselő kijelölését.

3. A kezelt személyes adatok köre

3.1. A honlapon történő online kapcsolatfelvétel (űrlapon történő üzenetküldés) során megadandó személyes adatok

Név, e-mail cím, telefonszám, továbbá a szolgáltatást igénybe vevő személy neve, a szolgáltatást igénybe vevő személy életkora, illetve az űrlap típusától függően adott esetben cégnév és munkakör.

3.2. Technikai adatok

Az adatkezelő a személyes adatok kezeléséhez az írásszakértő szolgáltatások nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás)
  • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége)
  • változatlansága igazolható (adatintegritás)
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Az adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen. A grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtója olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt. Az adatkezelő az adatkezelés során megőrzi

  • a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult
  • a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét
  • a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

3.3. Cookie (süti) szabályzat

3.3.1. A sütik feladata

  • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről
  • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait
  • megkönnyítik a weboldal használatát
  • minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

3.3.2. Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a www.iraselemzo.hu weboldalt, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat.

NévSzolgáltatóLeírásLejáratJelleg
complianz_consent_statuswww.iraselemzo.huA honlap látogatójának cookie-használati hozzájárulásának, illetve egyéni beállításainak kezelésére szolgál.1 évA honlap rendeltetésszerű működéséhez feltétlenül szükséges
complianz_policy_idwww.iraselemzo.huA honlap látogatójának cookie-használati hozzájárulás ID-jének kezelésére szolgál.1 évA honlap rendeltetésszerű működéséhez feltétlenül szükséges
cmplz_statswww.iraselemzo.huA honlap látogatójának cookie-használati hozzájárulásának, illetve egyéni beállításainak kezelésére szolgál. A honlap rendeltetésszerű működéséhez nem elengedhetetlen, opcionális, harmadik fél által elhelyezett webanalitikai célú cookie-kra vonatkozik.1 évA honlap rendeltetésszerű működéséhez feltétlenül szükséges
cmplz_marketingwww.iraselemzo.huA honlap látogatójának cookie-használati hozzájárulásának, illetve egyéni beállításainak kezelésére szolgál. A honlap rendeltetésszerű működéséhez nem elengedhetetlen, opcionális, harmadik fél által elhelyezett marketing célú cookie-kra vonatkozik.1 évA honlap rendeltetésszerű működéséhez feltétlenül szükséges

3.3.3. Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (webanalitika és marketing)

A www.iraselemzo.hu weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a www.iraselemzo.hu információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

NévSzolgáltatóLeírásLejáratJelleg
_gaGoogle LLCA honlap látogatói böngésző-munkamenteinek Google Analytics általi megkülönböztetésére szolgál. Értékként egy véletlenszerű, anonimizált karaktersort tartalmaz.2 évWebanalitika
_gidGoogle LLCA honlap használatának Google Analytics általi elemzéskészítésére szolgál. Értékként egy véletlenszerű, anonimizált karaktersort tartalmaz.24 óraWebanalitika
_gatGoogle LLCA Google Analytics szolgáltatással kapcsolatos kérelem gyakoriságának szabályozására szolgál, korlátozza az adatgyűjtést a nagy forgalmú webhelyeken.1 percWebanalitika

A fenti táblázatban szereplő, harmadik fél által biztosított cookie-kért felelős: Google LLC, 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, Amerikai Egyesült Államok.

3.4. A honlapon történő online kapcsolatfelvételhez (űrlapon történő üzenetküldéshez) kapcsolódó adatok

Az online kapcsolatfelvételi űrlap az üzenet elküldésével a 3.1. pontban ismertetett adatok mellett automatikusan továbbítja adatkezelő részére a kapcsolatfelvételi űrlap feladójának IP címét, user agent-jét, továbbá az üzenetküldés url-jét.

4. A kezelt adatok tervezett felhasználása és megőrzési ideje

A grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtója a kezelt adatokat a kapcsolatfelvételhez, valamint a megrendelés teljesíthetőségének vizsgálatához használja fel és a hatályos jogszabályokban előírt ideig őrzi meg. Ezt meghaladóan az adatkezelő a kezelt adatokat nem őrzi meg. Amennyiben jogszabály nem ír elő kötelező megőrzési időt, adatkezelő a kezelt adatokat 5 év elteltével törli.

5. Az adatkezelés célja, módja és jogalapja

5.1. Általános adatkezelési irányelvek

Az adatkezelő tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják. Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről az adatkezelő külön értesíti ügyfeleit. Felhívom az adatkezelő részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal.

Az érintett az önkéntes hozzájárulását a honlapon az alábbi módokon adja meg.

  • A honlapon történő online kapcsolatfelvétel során (űrlapon történő üzenetküldéskor) az űrlap végén elhelyezett jelölőnégyzet bejelölésével. A üzenet elküldése kizárólag ennek megtétele után lehetséges. Az adatkezeléshez történő hozzájárulás bejelölése nélkül az űrlap nem küldi el az üzenetet. Az üzenet feladója a jelölőnégyzet bejelölésével és a küldés gomb működtetésével kifejezetten hozzájárul a 3.1. és 3.4. pontokban részletezett adatok továbbításához az adatkezelő részére és kezeléséhez.
  • Cookie-kezeléshez a honlap alján megjelenő információs sávon a “Mindet elfogadom” vagy a fogadni kívánt sütik kiválasztása után a “Beállítások mentése” gomb működtetésével. Lehetősége van a harmadik fél által elhelyezett cookie-k elutasítására.

6. Az adatok fizikai tárolási helyei

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtója kezelésébe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek a tárhelyszolgáltató számítógépes rendszerében, másfelől Ön is megadhatja adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni az adatkezelővel. A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: az érintett számítógépének vagy egyéb eszközének azon adatai, melyek az oldallekérések során generálódnak és melyeket a tárhelyszolgáltató rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag az adatkezelő fér hozzá.

7. Adattovábbítás, adatfeldogozás, az adatokat megismerők köre

Tárhelyszolgáltató:
SSD Webhosting,
cím: Bildungscampus 3, D-74076 Heilbronn.
Telefon: +49 7131 1218228.
USt-IdNr.: DE322615338.
További elérhetőségek: www.ssd-webhosting.de/impressum/
Megismert adatok köre: iraselemzo.hu domainhez tartozó weboldal tartalma, továbbá az iraselemzo.hu domainre alapuló email címekre érkező emailek, ide értve az online kapcsolatfelvétel során (űrlap segítségével) elküldött üzeneteket is.

Google Analytics:
Google LLC, 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, Amerikai Egyesült Államok.
Megismert adatok köre: a www.iraselemzo.hu weboldal látogatóinak anonimizált, személyhez nem köthető IP címe.
Az adattovábbítás az Amerikai Egyesült Államokba történik az EU-US Privacy Shield alapján.

8. Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve a grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtójának fenti elérhetőségein.

8.1. Tájékoztatáshoz való jog

Az adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó valamennyi információt és minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

8.2. Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

8.3. Helyesbítés joga

Az érintett kérheti a grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtója által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.

8.4. Törléshez való jog

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtója indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték
  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészségügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

8.5. Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtója korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését
  • a grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtójának már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez
  • az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

8.6. Adathordozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa a grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtójának rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

8.7. Tiltakozás joga

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén a grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtója a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

8.8. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

8.9. Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.

8.10. Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat.

8.11. Adatvédelmi hatósági eljárás

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.
Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság,
székhely: 1055  Budapest, Falk Miksa utca 9-11,
levelezési cím: 1363  Budapest, Pf.: 9.
Telefon: +36 (1) 391-1400.
Fax: +36 (1) 391-1410.
Honlap: www.naih.hu

9. Egyéb rendelkezések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor ad tájékoztatást a grafológus és írásszakértő szolgáltatások nyújtója. Az adatkezelő tájékoztatja ügyfeleit, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt. Az adatkezelő a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.